
Folytonos gyakorlási és tanulási lehetőség azok számára, akik az alaptréning után kedvet kaptak a Pozitív Fegyelmezéshez.
Ahogy megszoktuk Dr. Jane Nelsen és Dr. Lynn Lot programját, továbbra is drámatechnikákra építve dolgozunk. A gyakorlatok célja a megértés, átélés, átkeretezés és elmélyítés, hogy ezután könnyen beépülhessen egy-egy új készség, és rutinná váljon.
A megszokott technikákat kiegészítjük új, ÖNMŰKÖDŐ ELEMEKKEL. Azért “önműködő”, mert a puszta jelenlét a csoportban, és a tevékenységek követése is hatással lesz a szülői hétköznapjaidra, változni fog a viselkedésed, ettől pedig az egész család viselkedése. Akkor is, ha olykor nincs időd aktívan részt venni a munkában.
A célunk az, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk méghozzá a legkevesebb erőfeszítéssel: ezért most nem a kitartásra és az elszántságra tesszük a hangsúlyt, hanem az okos tervezésre és a hatékony viselkedéspszichológiára.
Hogyan? (Zárt Facebook Csoportban folyik a munka 2O22 októbere óta!)
Hetente egyszer találkozunk egy közös LIVE-online csetre – szerdánként este 9 és 1O óra között, amikor a lurkók remélhetőleg már nyugovóra tértek, és mi is lazítanánk egy kicsit. Ilyenkor beszélgetünk egy kijelölt nevelési problémakörről, a végén szórakozunk egy megoldókörrel. A heti összeröffenések célja valóban az ellazulás lesz szülőként. Ne számíts megfeszített munkára és figyelemre. Előadásokra se számíts. Szerda este kilenckor csak hátradőlünk és mesélünk.
Kéthavonta szervezünk egy személyes találkozót az addig elért eredmények és nehézségek köré. Ezek a találkozók követni fogják a PF tréningek menetét, és személyes találkozást biztosítanak.
A csoportban heti önálló gyakorlatok is kísérni fogják a munkánkat. Ezek nem hosszabbak, mint két perc, és arra szolgálnak, hogy a saját helytelen viselkedésünkkel kezdeni tudjunk valamit. Dr Jane Nelsen összeállított nekünk egy hatékonyan működő munkafüzetet, amit modernizáltam számunkra, hogy könnyebben és gyorsabban dolgozhassunk vele online.