Bruncsák Anna vagyok, három gyermek édesanyja. Eredeti végzettségem szerint angoltanár.
Legidősebb fiam 2005-ben született egy olyan kórházban, ahol elavult, rutinszerű protokollok szerint kezelték a szülést és a szoptatást. Akkor szembesültem először az orvosi ellátásba is begyepesedett tévhitekkel. Megalázónak, erőszakosnak, és rombolónak éreztem a kórházban töltött három napot.
Nagy segítségemre volt, hogy várandósan rátaláltam egy szoptatást segítő szervezetre az interneten. Amikor a La Leche Liga oldalán először olvastam a szoptatásról a gyakorlatban, elkerekedett szemmel figyeltem az ábrákat, útmutatásokat, pozíciókat. Fogalmam sem volt, mit kéne megtanulnom belőlük.
Hozzá kell tennem, hogy soha életemben nem láttam szoptató anyát!
Gondoltam egyet és kinyomtattam 10 oldalt a Liga honlapjáról, és magammal vittem a kórházba. Azokat az arcokat sohasem fogom elfelejteni magam körül, amikor négy órás elválasztás után előhozták a kisfiamat, és én előkaptam a „kézikönyvemet”, felcsaptam a „helyes mellrehelyezés” fejezetnél, majd igyekeztem pontról pontra követni a lépéseket.
Egyéb segítségem nem volt, csak ez a 10 oldal. Sajnos azokat a részeket, amelyek a nyelvfékről, cumizavarról, tápszerről, refluxról, kólikáról, mellgyulladásról, többemberes babákról, éjszakázásról stb. szólnak, nem nyomtattam ki, viszont egyenként beléjük futottam, ezért minden nap a Mount Everest megmászásának tűnt a kisfiam gondozása.
Információ-hiánytól szenvedtem, és a sok kultúrális tévhit ellehetetlenítette, hogy felismerjem az anyai ösztöneimet és megbízzak bennük. Az első gyermekem születéséig magabiztosan oktattam, vezettem másokat, mindíg kiszámítható volt számomra a holnap, és tervezhető a program. Kontrol mániás lévén el sem tudtam képzelni, hogy ne én irányítsak. A gyermekeim megtanítottak arra, hogy nem leszek kevesebb vagy gyengébb, ha átengedem néha az érzelmeknek, és az ösztönöknek az irányítást: az anyaságot nem tanítják egyetemen.
Próbáltam ritkábban szoptatni. Egész napos sírás lett belőle. Próbáltam cumit adni. Szoptatási sztrájk lett belőle. Próbáltam egyedül altatni. Éjjelente tizenegy kirándulás lett belőle az ágyam és a kiságy között. Próbáltam lezuhanyozni. Nem sikerült. Fogalmam sem volt, hol a hiba. Nem is álmodtam volna mennyi út van ezekben a nehéz helyzetekben, mennyi lehetőségem lett volna változtatni. Végül írtam egy LLL tanácsadónak.
Megtapasztaltam, mit jelent a hiteles információ és támogatás ereje. Úgy éreztem, viszonozni szeretném a kapott segítséget, szeretném tovább adni másoknak. Így lettem két évi felkészülést követően akkreditált LLL szoptatási tanácsadó.
2008-tól 2015-ig végeztem önkéntes szoptatási tanácsadói munkát a La Leche Liga képviseletében, majd csatlakoztam a Szoptatásért Magyar Egyesület önkéntes segítői csapatához. Ez idő alatt szoptatást támogató anyacsoportban, személyesen, telefonon és emailben segítettem az édesanyákat. Képzések és konferenciák során lehetőségem nyílt hasonló gondolkodású nőkkel találkozni szerte a világból. Lenyűgözött az élmény, hogy ilyen sokan vannak, akik pontosan azt gondolják a kisbabákról, az anyaságról, a szoptatásról, mint én. Megerősítő volt a számomra, hogy a hivatalos nemzetközi ajánlások, az ősi természet normája, és a tudományos kutatások is alátámaszják nézeteinket.
A mai napig nagy élmény számomra minden hónapban a csoportvezetés. Felemelő látni hónapról hónapra a babák és anyukáik fejlődését. Szívmelengető, ahogy az anyukák átveszik a támogató légkör nyugalmát, ahogy a visszajáró édesanyák fogadják és tenyerükön hordják a kezdeti nehézségekkel küzdőket, ahogy létre jön az egymás iránti tisztelet, megértés és alázat mikroklímája.
Önkéntességem alappillére a férjem támogatása, és társam, Kovács Katalin, akivel együtt vágtunk bele a nagy kalandba. Katival együtt értünk az évek során, és közösen építettük fel a Maternet világát, amelyben az anyukák erőre, önbizalomra, önmagukra találhatnak.
Közel tíz éves segítői munkánk során kiderült, hogy egyáltalán nem a szoptatás az édesanyák legfőbb nehézsége, csupán hajlamos a kultúránk mindent a szoptatásra fogni. 2017-től a Maternet Egyesület azt a nagyszabású célt akarja megvalósítani, hogy a tudás és támogatás a szoptatáson is túlmutatva szélesebb spektrumban jusson el az anyákhoz.
Az első alkalommal nyomtatott papírral készültem az anyaságra. Másodjára papír nélkül vágtam bele, félszegen bízva a testemben, az ösztöneimben és a babámban. Így lett a második kisfiam igény szerint szoptatott, hordozott baba. Harmadjára már tudtam, mik a babám valódi szükségletei, és tudtam, hogy nekem is az a legjobb, ami neki. A legnagyobb kihívás a megfelelő körülmények kialakítása a mai világban. A kislányommal átélhettük a háborítatlan születést és az aranyórát. Nem csak reméltem, hanem biztosan tudtam, hogy vele összehangoltan semmit sem ronthatok el.
Bruncsák Anna
MATERNET 