Emlékeznek még azokra az időkre, amikor a gyerekek nem mertek visszabeszélni a szüleiknek? Végezték a dolgukat, és nem nyafogtak, ha dolgozni kellett?
Számos lehetséges magyarázat kering a köztudatban, amiért a mai gyerekek másképp viselkednek, mint régen: egyre több a csonka család, a legtöbb anya dolgozik, sokszor csecsemő mellett is kénytelen visszatérni a munkahelyére, a gyerekek sokat tévéznek, videojátékoznak. Reménytelen lenne a helyzet, ha valóban ezek lennének a valós okok a gyerekekből hiányzó felelősségtudatra és motivációhiányra. Ám mindenki ismer olyan családokat, ahol mégis nagyszerűen nevelik a gyerekeiket a szülők, pedig akár egyedülállók, vagy éppen sokat dolgoznak.
Rudolf Dreikurs pszichiáter már a huszas években felismerte, hogy olyan változások történnek a társadalmunkban, amelyek miatt óhatatlanul megváltoznak a nevelési és fegyelmezési körülmények. Sok esetben reménykeltőek ezek a változások: gondoljunk csak bele, hogy miért nem mertek annak idején visszabeszélni a gyerekek a szüleiknek?
Sokkal több engedelmességet és alázatosságot láttak maguk körül, mint mostanság.
Anya szót fogadott apának, apa szót fogadott a főnökének. Szóba se jöhetett a rangsor megkérdőjelezése. Ma már kevesen öltik magukra önszántukból az alárendelt szerepet. Dreikurs felismerte: „Amikor apu elveszítette a hatalmát anyu fölött, mindketten elveszítették a hatalmat a gyerekeik fölött.”
A felnőttek megfeletkeznek arról, hogy már ők sem viselkednek úgy, mint a „régi szép időkben”, a gyerekek pedig minta és gyakorlás alapján tanulnak.
A szülők iránymutatása és vezető szerepe elengedhetetlen. Ezzel együtt, ahogy anyunak is jár, hogy méltósággal és tisztelettel viselkedjenek vele, és apu is ugyanezt érdemli a főnökétől, a gyermek számára is a tiszteletteljes és kedves bánásmód a legjobb. Megérdemlik, hogy a számukra oly nélkülözhetetlen életvezetési készségeket az emberségesség és határozottság légkörében, nem pedig megszégyenítve, szemrehányások és kioktatások között, büntetéssel és fájdalommal keljen elsajátítaniuk. A gyerekek azt az esélyt is megérdemlik, hogy felelősségtudatot és motiváltságot tanuljanak.
Régen megvolt a minta az engedelmes munkára: az életkörülmények is kényszerítően hatottak, hogy a gyerekeket be kellett vonni minden területen, ahol csak képesek voltak helytállni a túlélés és boldogulás érdekében. Így aztán erős életvezetési készségeket fejleszthettek ki, viszont alig volt lehetőségük használni ezeket a készségeket. Ezzel szemben a mai világ tele van lehetőségekkel, de alig akad olyan gyerek, aki fel van készülve használni őket. Ma már a gyerekek nem aktív résztvevői a gazdasági túlélésnek, nem kell felnőtt felelősséget cipeljenek a vállukon.
A társadalmi változások legtöbbje pozitív és örvendetes, ha tudatosan és következetesen használjuk.
Nagyon sok apa és anya gondolja azt a jó szülőségről, hogy minden csalódástól és nehézségtől meg kell óvniuk a gyermekeiket. A szeretet jegyében a gyerekek mindent megkapnak, anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést kéne tenniük és a széltől is megóvják őket.
Ezek a gyerekek meg vannak fosztva attól az élménytől, hogy képesek megbírkózni bármilyen viszontagsággal, nem érezhetik, és nem gyakorolhatják, hogy fontosak, képesek, elbukhatnak és felállhatnak utána. Nincs idő a készségek gyakorlására, mert zsúfolt a program, mert mindenki fut, mert el kell érni a következő különórát meg a buszt.
Gyakorlat nélkül nem alakul ki a felelősségtudat és a motiváció.
Gyakorlat és minta nélkül nem alakulnak ki az erős életvezetési készségek, amelyek szükésgesek egy jól működő felnőtt életében.
A „Hogyan neveljünk önálló gyermekeket egy elpuhult világban” című könyvében H. Stephen Glenn és Jane Nelsen felsorolja a hét legfontosabb megélést és készséget, amelyre mindenképpen érdemes időt és energiát, gyakorlást fordítani:
- A személyes képességek határozott észlelése: „Képes vagyok rá.”
- Fontosságtudat az elsődleges kapcsolatokban: „Hozzá tudok járulni a dolgokhoz, és valóban szükség van rám.”
- Határozott érzés, hogy hatalma és befolyása van a saját életére: „Képes vagyok befolyásolni, hogy mi történik velem.”
- Kiváló intraperszonális készségek: a saját érzések megértésének képessége, és ennek alkalmazásával az önfegyelem és önuralom fejlesztése.
- Kiváló interperszonális készségek: képesség arra, hogy másokkal együtt dolgozzunk, és barátságokat alakítsunk ki, kommunikáció, együttműködés, tárgyalás, megosztás, empátia és meghallgatás révén.
- Kiváló rendszerező készség: képesség arra, hogy a mindennapi élettel járó korlátokat és következményeket felelősséggel, alkalmazkodóképességgel, rugalmasan és becsületesen kezelje.
- Kiváló ítélőképesség: képesség arra, hogy bölcsen, helyes értékrenddel ítélje meg a helyzetét.
írta Bruncsák Anna (Jane Nelsen: Pozitív Fegyelmezés című könyve alapján)
Üdvözüljük!
Két elhivatott édesanya vagyunk, összesen hat gyerekkel (3-3), akik családjuk mellett mások családi jólétéért, támogatásáért és tájékoztatásáért is küzdenek.
Hiszünk abban, hogy hiteles információ birtokában, és támogató közösség körében, minden anya és apa képes felelős, tájékozott döntéseket hozni, amelyek összhangban vannak a gyermek, a saját, és az egész család érdekeivel. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk a nagyszülők szerepét a családok jólétében.
A nagyszülők jelentik az első tapasztalatot a külső világgal a kisunoka számára. Érdeklődő, fejlődni akaró, támogató nagyszülőre mindenkinek szüksége van! Tiszteleten és nyitottságon alapuló kapcsolatokra a nagyszülőknek is szüksége van!
MATERNET 