A gyereknevelés művészetét a szülők és a tanárok évezredeken át nagyanyák, nagyapák, nagynénik, nagybácsik és szomszédok közvetítésével sajátították el – olyan emberektől tanulták tehát, akikkel együtt, szoros közelségben éltek viszonylag állandó körülmények között, nemzedékek óta.
Részletek H. Stephen Glenn előszavából Jane Nelsen “Pozitív Fegyelmezés” című könyvéhez.
Aztán a második világháború végén a kisvárosokból és a falusi gazdálkodó közösségekből egyszerre tömegével kezdtek elvándorolni az emberek a nagyobb városokba. Egy egész kultúra tűnt el természetes közegéből, az ipari forradalommra, a világválságra és a technológiai fejlődésre adott válaszreakcióknak a következtében.
A tágabb család és a régi barátok nyújtotta bölcsesség, tudás és támasz elveszett.
Röviddel azután, hogy a városi közösségek ilyen drámai mértékben felduzzadtak a kívülről érkezett bevándorlók hatására. Pionírok voltak egy városi közegben, s úgy törték át magukat egy számukra idegen életstílus és a technológia akadályain, hogy közben semmiféle korábbról felhalmozott bölcsesség vagy kapcsolati – és támogató rendszer nem állt rendelkezésükre, hogy utat mutasson nekik. Mivel nem is voltak tudatában úttörő mivoltuknak, ezek a házaspárok megfeledkeztek arról az alapvető stratégiáról, amely a korábbi nemzedékek pionírjainak segített.
Elfelejtették, hogy azok a régebbi úttörők a tábortűz mellé idegeneket hívtak meg, hogy kikérdezzék őket a rájuk váró útról, hogy ne kelljen emberáldozatok árán megtanulniuk ugyanazokat a leckéket, amit mások már tudtak.
Ahelyett, hogy követték volna az előző nemzedékek példáját, akik az egymástól tanultakra támaszkodtak, ők inkább elszigetelődtek.
Azok, akik a családi és közösségi támogató rendszereket nem pótolták útitársaik támogatásával, a tanácstalanságukat és hozzá nem értésüket egyfajta hamis büszkeséggel leplezték, mondván, „egyedül birkózunk meg a nehézségekkel”. Magukévá tették azt az elvárást, hogy az ember a családi ügyeit ne idegenekkel vitassa meg. Fontossá vált számukra, hogy elrejtsék problémáikat és inkább zárt ajtók mögött próbálják megoldani őket – sokszor igen rossz hatásfokkal. Az évszázadok alatt kikristályosodott bölcsességet és elveket pedig kipróbálatlan és ellenőrizetlen elméleteket tartalmazó könyvekre cserélték le.
Ezzel egy időben gyökeret vert a közgondolkodásban egy olyan fantazmagória is, hogy ahhoz, hogy tökéletes szupergyerekek nevelkedjenek, egyetlen dologra van szükség: szuperfelnőttekre.
Hogy megdöbbentek, amikor egyre több gyerekről derült ki, hogy távolról sem tökéletes! Az emberek szinte meghasonlottak a bűntudat, a stressz és a probléma hárításának súlya alatt. A nevelés, amely valaha nemzedékek együttes munkáját jelentette, mostanra két vagy több olyan rokon elkeseredett és részmunkaidős küzdelmévé változott, akiknek nem sok tapasztalata volt abban, amit csinálni igyekeztek. A statisztikák azt mutatják, hogy az 1946-ban született mintegy 4,3 millió gyermek 1951-ben dugig megtöltötte az amerikai városi iskolákat. Ezek a gyermekek aztán 1963-ban megírták a teljesítmény teszteket, és egycsapásra megfordították a háromszáz éves növekvő trendet. Egészen addig, vagyis 1963-ig a gyerekek minden egyes területen fejlődést mutattak. A második világháborút követően született gyermekekkel viszont elkezdődött egy hanyatló tendencia az iskolai teljesítmények és egy növekvő tendencia a bűnözés, a serdülőkori terhesség, a klinikai depresszió és az öngyilkosság területén. Nyilvánvaló, hogy a városiasodás és a technika fejlődése rombolóan hatott a gyermekneveléssel kapcsolatos nézeteinkre és rátermettségünkre.
Pozitív fegyelmezés című könyvében Jane Nelsen egybegyűjtötte az előtte járt úttörők bölcsességét, és meleg fényű tábortüzet gyújtott mindazon szülők, nagyszülők és pedagógusok számára, akik a hatástalan elméletek helyett valóban bevált, időtlen irányelvekre vágynak. Gyakorlatias alapelveket kínál minden olyan szülőnek, nagyszülőnek és tanárnak, akik segíteni kívánnak a gyerekeknek az önfegyelem, a felelősségtudat és a pozitív képességek és szemléletmód kialakításában. Az itt megfogalmazott alapelvek valóban beváltak és arra is alkalmasak, hogy gazdagítsák a családi élet élményét.
Bruncsák Anna, Maternet egyesület, elnök
Üdvözüljük!
Két elhivatott édesanya vagyunk, összesen hat gyerekkel (3-3), akik családjuk mellett mások családi jólétéért, támogatásáért és tájékoztatásáért is küzdenek.
Hiszünk abban, hogy hiteles információ birtokában, és támogató közösség körében, minden anya és apa képes felelős, tájékozott döntéseket hozni, amelyek összhangban vannak a gyermek, a saját, és az egész család érdekeivel. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk a nagyszülők szerepét a családok jólétében.
A nagyszülők jelentik az első tapasztalatot a külső világgal a kisunoka számára. Érdeklődő, fejlődni akaró, támogató nagyszülőre mindenkinek szüksége van! Tiszteleten és nyitottságon alapuló kapcsolatokra a nagyszülőknek is szüksége van!
MATERNET 