Az otthonfeljetett kabát esete I. RÉSZ

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Elégedett lennék magammal, ha rögtön ezzel foglalkoztam volna, és nem önt el a düh és a tehetetlenség érzése, meg a hibáztatás gondolata, hogy már 13 éves ez a hebrencs kölök, és ennyit nem tudtunk elérni, hogy figyeljen a kabátjára!

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

Na, most már elkezdünk a probléma megoldására koncentrálni. Csak szólok, hogy a fenti körök nem részei a Pozitív Fegyelmezésnek. Biztonsággal elhagyhatóak.

Helyettük célszerű lett volna MEGÉRTÉST MUTATNI, MEGNYUGTATNI ANÉLKÜL, HOGY MEGMENTENÉNK, RÖGTÖN BEVONNI A PROBLÉMAMEGOLDÁSBA.

Ja, utólag könnyű.

Tehát, akkor, mit lehet tenni ebben a helyzetben?

a) Veszünk egy kabátot az árusoktól.

b) Ráaggatjuk a család és a barátok fölösleges cuccait kabát helyett.

A Pozitív Fegyelmezés egyik sarkalatos pontja a büntetés – logikus következmény – és természetes következmény közötti különbség kiemelése. A büntetésről már volt szó, ezért rögtön kizártuk. Emlékeztetőül:

A büntetés külső (és negatív) motiváció. Hosszútávon nem hatékony, ellenben számos viselkedészavarhoz vezet következményképpen:

• Lázadás; „Nem kényszeríthetsz rá. Azt csinálom, amit én akarok.”
• Bosszú; „Megbosszulom, akkor is, ha nekem is fáj.”
• Visszavonulás; Alacsony önértékelés. „Én biztos egy rossz gyerek vagyok, engem nem lehet szeretni.”

A logikus következmény.

Irtó nehéz helyesen alkalmazni, ezért, ha csak lehet, hagyjuk ki és rögtön koncentráljunk a megoldásra, javasolja Jane Nelsen, ugyanakkor elismeri, hogy hatékony és előremutató fegyelmezési eszköz lehet, ha szigorúan követjük a LOGIKUS KÖVETJEZMÉNY 4 SZABÁLYÁT:

• Összefüggés
• Tisztelet
• Arányosság
• Kiszámíthatóság

A mi esetünkben mi lehetne egy logikus következmény?

Ha az ” a) ” megoldást választjuk, akkor “kimentjük” a gyereket, és felvállaljuk az ő felelősségét. Mi felelősségteljes, odafigyelő, következetes és együttműködő felnőttet szeretnénk nevelni, így aztán tovább gondolkodunk. Mi lenne, ha:

• Veszünk egy kabátot az árusoktól, és levonjuk a zsebpénzéből az árát.

Mi a baj ezzel a logikus következménnyel? Az, hogy ez nem logikus következmény, hanem egy rosszul álcázott büntetés: az összefüggés ugyan megvan, az arányosság vitatható, a tisztelet és kiszámíthatóság teljességgel hiányzik. A gyerek ötlete volt? Tudta előre, hogy mivel jár, ha nem figyel a kabátjára?

Dreikurs a „Gyerekek: a nagy kihívás” című könyvben a következőképpen fogalmaz: „Amikor a ’logikus következmény’ kifejezést használjuk, a szülők gyakran félreértik, és azt hiszik, ez az új módszer arra, hogy rábírják a gyereket a kéréseik teljesítésére. Csakhogy a gyerekek ezt pontosan annak érzékelik, ami valójában – álcázott büntetésnek.”

A természetes következmény.

A gyerekek rugalmassága és problémamegoldó képessége fejlődik, ha megtapasztalják a tetteik természetes következményeit. A természetes következmény a beavatkozásunk nélkül történik: ha nem eszel, éhes leszel, ha otthon feljeted a kabátod, fázni fogsz. Ha a felnőtt ezt tetézi egy jó kis prédikálással, szidással, „én megmondtam” és „hányszor mondtam” típusú megjegyzésekkel, kifejezetten aláássa a tanulságot, amit a gyerek magától levonna, mert a tapasztalat feldolgozása és megoldása helyett ő arra kell koncentráljon, hogy a szemrehányásra, megszégyenítésre válaszolva hárítson, védekezzen. (Igen, tapasztalutuk.)

1. Kerüljük tehát a leckéztetést.
2. Mutassunk megértést: „Hideg van, ez nagyon kellemetlen lehet.”
3. Nyugtassuk meg anélkül, hogy megmentenénk: „Mindenki szívesen ad neked meleg ruhát. Meglátod, hogy öltözhetsz, hogy ne fázz síelés közben.”
4. Ismerjük el az érzéseit: „Nagyon zavarbaejtő lehet a helyzet.”

Ha helyénvalónak, és nem leereszkedőnek tűnik, hozzátehetjük, hogy „Szeretlek, és bízom benne, hogy kibírod.” Különösen, ha az otthonfelejtett uzsonna fölött dől össze a világ.

Ahogy látjuk, a 4-es pontban megmentés nélkül is meg lehet nyugtatni a gyereket.

Vannak helyzetek, amikor a természetes következmény megtapasztalása nem jöhet szóba:

1. Ha a gyerek veszélyben van.

Ez a pont máris vitát idézhet elő anya és apa között. Mi számít veszélynek? A család érzékenysége itt az útmutató, és természetesen a gyerek épségének a védelme. Apa szerint “Semmi baja se lesz.” Én azért megkérdeztem egy árust, hogy mennyibe kerül egy kabát. Semmi baja se lett. (Hozzáteszem, hogy nem süllyedt nulla fok alá a hőmérséklet nappal.)

Egyértelmű veszélynek számít az úttesten való játszás, ezért itt nem is kérdés, hogy engedjük-e.

• Szánjunk időt a tanításra.

Négy éves korukig szükésgük van a gyerekeknek felügyeletre, és veszélyesebb környezetben hat-nyolc éves korukig sem hagyhatjuk őket egyedül játszani. Bizonyos dolgokhoz érettség kell, készenlét a felelősségvállalásra. A fenti példában kedvesen és határozottan felkapjuk a gyereket, valahányszor kiszalad az úttestre, és eldöntjük, mit fogunk tenni (pl. érdeklődő kérdések, a helyes átkelés gyakorlása, megkérjük, hogy szóljon, amikor szerinte átlekhetünk stb.). Gyakorlunk, biztosítjuk az állandó felügyeletet, másra irányítjuk a figyelmét – amíg meg nem érik rá, hogy megértse az ok-okozati összefüggéseket.

• Ha a természetes következmény másokat sértene.

Nem várjuk meg a természetes következményét annak, hogy kővel dobál meg másokat.

• Ha a gyereket nem zavarja a visekledésének természetes következménye, akkor sajnos a dolog hatástalan marad. Ha a kamaszt (vagy kisgyereket) nem zavarja, ha mosdatlan, vagy nincs megmosva a foga, ha nincs kész a házi feladat, akkor más eszközhöz kell fordulnunk.

Még egy eszköz TIPP: BÍZZUNK BENNE!

Ha bízunk a gyerekünkben, fejlődik a bátorsága és az önbizalma.

1. Ahelyett, hogy kioktatjuk, vagy megoldjuk helyette, mondjuk azt: “Bízom benned, hogy ezt meg tudod oldani.”
2. A tapasztalatokon keresztül fejlődik a megoldóképessége, közben megtanulja kezelni a csalódást, kudarcot és a negatív érzéseket.
3. Ismerjük el az érzéseit: “Tudom, hogy dühös vagy. Én is az lennék. Én bízom benned.”

Az otthonfeljetett kabát esete    II. RÉSZ

Eltelt egy hónap. Hegyi kirándulásra indul a család. Az első táblánál meggyőződünk róla, hogy a középső hozta a kabátját. Remek. Mi más hiányozna?

Megérkezünk. Kiszállunk. Harap a friss, hideg levegő. Hol a kabátom??? Ó, jaj! A fogasra akasztottam, amikor visszamentem egy csomagért!

Hidegzuhany. Majd feszengve közlöm, hogy otthonfelejtettem a kabátom. A család és a barátok vígasztalóan mosolyognak, van, aki rögtön előkap egy fölösleges pulcsit (elmeséli, hogy másnak is kölcsön adta már hasonló okokból), a páromtól a férfi-hoodit kapom meg. Még egy mellény, és máris túrára készen állok. A gyerekek felváltva kérdezik, hogy fázok-e, és kaptam tőlük egy alig használt papírzsebkendőt.

Az úton azon gondolkodtam, mennyivel jobb lenne a gyerekünk helyzetét is úgy kezelni, mintha a barátunk lenne bajban. Vannak felismerések, amelyek csak akkor születnek meg, ha perspektívát váltunk.

Bruncsák Anna

Most ismerkedsz a Pozitív Fegyelmezéssel? Kezd itt