
Az anyák is sírnak című cikk folytatásaként: hogy az anyák kevesebbet sírjanak
Az anyukák tapasztalatai alapján, és számos komoly kutatási szakirodalom segítségével póbálom összegezni, hogy mi segít mihamarabb magunkra találni anyaként, mit tehetünk, hogy a kihívások közepette is a kezünkben érezhessük a gyeplőt.
Olyan kultúrában élünk, amelyben azonnal gyógyításra, megoldásra szorul, ha valaki éppen nem felhőtlenül boldog.
Mindenkinek vannak rossz napjai, mindenkinek vannak különösen megterhelő időszakai, nem lehetünk folyamatosan, és intenzíven boldogok. Ám fényévekre repít a passzív tűrés tehetetlen gyötrelmétől, ha tervezünk, döntünk, cselekszünk, ismerkedünk, inspirálódunk, alkotunk, és megpróbáljuk élvezni, amit csak lehet a jelenben. Néhány tipp:
-
Figyelj a testedre
- Ezt nem szükséges túlgondolkodni, csinálni kell: gondoskodj a rendszeres és kiegyensúlyozott étkezésről és hidratálásról. Kisbaba mellett gyakran megfeletkezünk a testünk jelzéseiről, mégis fontos, hogy tudatosan ügyeljünk a magunk egészségére is.
- Néha egy séta a szabadban is jó kedvre deríthet, idővel érdemes rendszeres testmozgást is beiktatni. Szoptató anyáknak is szabad, sőt, fontos sportolni.
- Dobd fel magad csinos ruhadarabokkal, ha szeretsz sminkelni, használd a saját örömödre, mosolyogj a saját örömödre. Szép vagy!
-
Figyelj a belső hangodra
- Állítst fel belső szűrőt a „jótanácsok” és „tuti módszerek” megszűrésére: csak azokat fontold meg, amelyek átmentek a belső szűrőn, amelyekkel valóban egyet tudsz érteni. Ebből a cikkből is.
- Oldhatja a szorongást, és továbblendít, ha perspektívát váltasz. Figyeld meg a különbséget:
- A belső hang, nem csak a gondolataid hangja, hanem az ösztöneidé is. Itt az idő, hogy bízz bennük, erre voltak kitalálva! Az anyai ösztönöket eleinte nem is olyan könnyű meghallani, de lassan felerősödnek és tévedhetetlenek.
-
Értékeld az értékeket
- Értékeld magad. Amit elértél. Értékeld a dicséretet.
- Értékeld a segítésget. Az emberek szeretnek segíteni. Klisé, de igaz. Próbáld ki! Meglátod, segítődet feldobja, hogy jó célt szolgálhat, neked pedig felszabadító lesz a gondolat, hogy nem kell mindent magadra vállalnod. Tényleg nem kell. Nem attól leszel jó, erős, tökéletes anya.
- Értékelj minden apró jót a jelenből. Vannak napok, amikor a fogmosás a fénypont. Biztosan ismered az érzést.
-
Kutass
- Minden új munkakörben, kapcsolatban, hobbiban természetes, hogy előbb betanulunk, gyakorlunk, ismerkedünk. Az anyasággal is így van ez. Adj magadnak időt tanulni. Tájékozódj megbízható forrásokból.
A hiteles információ birtokában magabiztosan fogsz olyan döntéseket hozni, amelyek összhangban vannak gyermeked, a saját, és az egész család érdekeivel.
-
Mentsd meg a pillanatokat
- Fontos tudni az anyaság kezdetén, hogy később nem arra fogunk emlékezni, milyen tiszta volt a lakás, hány fogásos volt az ebéd, volt egyáltalán vasaló otthon (?), hanem a babánk puha bőre illatára, a kis gödröcskére a szája szegletében, a pillanatra, amikor ellazultan álomba merül, kedvesünk bíztató ölelésére. Ezt az időszakot, minden nehézségével, minden túlélt napjával csak egyszer éled át. Többé nem lesz a gyermeked magzatszurkos újszülött, nem lesz testedre folyton visszakívánkozó két hetes, nem fogja többé fejlődési ugrás felkavarni a napjaitokat, nem húzza többé le a pólód nyakát az anyatej illatát követve … eljön az idő, hogy nem őrzöd majd éjszaka az álmát.
Az összehangolódás hosszú folyamat. Segít neked ebben a sok testkontaktus a babáddal, a szoptatás, a hordozás, az együtt pihenés, a sok-sok beszélgetés a pároddal, az ő ölelése.
-
Nyerj önbizalmat másokból
Ha az önbizalom meginog, mindenki hajlamos bezárkózni az Én Világba. Ilyenkor azzal foglalkozunk, mi mindennel vagyunk elégedetlenek, mi okoz fájdalmat, ki és mi a hibás. Meg akarjuk változtatni a valóságot. Ez még több belső konfliktushoz vezet, hiszen valljuk be, nem minden fölött van hatalmunk.
Biztosan hallottátok már:
A gyerekek nem szívják ki a vérünket, és nem rágják le a csontunkat, mi magunk tesszük ezt. Nem a gyermekünknek vagyunk kiszolgáltatva, hanem az elvárásainknak.
Paradox módon nem az Énből tudunk önbizalmat építeni, hanem másokból. Figyeld, hallgasd, érezd a gyermekedet. Figyeld, hallgasd, érezd a párodat. Hangolódj rá másokra. Segíts másoknak!
-
Keress hasonló gondolkodású, tapasztalt női közösséget
Valamikor nem is olyan régen általános volt, hogy a kislányok több generációs asszonyközösségben, nagycsaládban nőttek fel. Számtalan csecsemőt láttak felnőni maguk körül. Látták a kisbabák különböző viselkedésformáit: hogyan, mennyit szopnak, hogy alszanak, mennyit sírnak. Fiatal anyaként már értékes tapasztalatokkal rendelkeztek, és bármikor elérhető volt a tapasztalt nőrokonok segítsége, ha elbizonytalanodtak.
Ma nehéz dolguk van a fiatal anyáknak. Sokan felnövünk úgy, hogy soha nem láttunk szoptató nőt, könyvekből készülünk az anyaságra, mítoszok és tévhitek tömkelegében kell igazságot tegyünk a nélkül, hogy valaha kapcsolatunk lett volna valódi babával. A filmek, a gyermektelen szomszédnéni, és a taxis csodálatos történetei nem számítanak hiteles forrásnak.
Ezért már várandósan érdemes ellátogatni baba-mama közösségekbe, ha lehetőség van rá keresni egy szoptatást támogató anyacsoportot, vagy ha van rá lehetőség, La Leche Liga csoportot. (www.lll.hu)
-
Humor
A humor lefegyverzi a stresszt.
-
Keresd az örömteli élményeket
Babával? Énidő?
Lehet pihenni, kikapcsolódni, utazni, tornázni, aludni, ha kisbabánk van?
Igen, lehet. És még csak nem is kell otthon hagyni hozzá a babát. Az anyukák találékonyak. Találékony vagy, ez egészen biztos!
-
Nincs rossz, vagy jó, vagy közepes anya. A te gyermeked számára te vagy a legjobb. Az egyetlen. A tökéletes. Az anya, akire szüksége van! Tarts ki! Minden rendben lesz!
Neked mi segít, hogy jobban érezd magad az anyaság kezdetén? Másoknak is fontos a tapasztalatod!
Bruncsák Anna
Referenciák és hasznos olvasmányok:
Az anyaság realitása, azaz cukormáz nélkül az anyává válásról / Amire senki nem készít fel az első gyermeked születése előtt http://www.lll.hu/node/358
The Hidden Feelings of Motherhood Second Edition 2nd Edition, by IBCLC Kathleen A. Kendall-Tackett PhD
https://www.amazon.com/Hidden-Feelings-Motherhood-Second/dp/097295838X
Ariel Gore: Bluebird: Women and the New Psychology of Happiness First Edition
Stevenson, B., & Wolfers, J. (2009). The paradox of declining female happiness. American Economic Journal, 1(2), 190-225. Retrieved on March 10, 2013 http://isites.harvard.edu/fs/docs/icb.topic457678.files//WomensHappiness.pdf
Motherhood floors most women. So why do so many suffer in silence? By Emma Svanberg
- Amy Cuddy „A testbeszéded formál téged” Ted Talk „Your body language shapes who you are”
- James Clear: The Science of Positive Thinking (http://www.huffingtonpost.com/james-clear/positive-thinking_b_3512202.html)
- Trying to Change? How Self-Doubt Can Actually Help | Melody Wilding https://www.youtube.com/watch?v=4OTf35doZPM
- http://www.lll.hu/a_kisbaba_valodi_szuksegletei
http://www.lll.hu/gyenged_neveles
- http://index.hu/belfold/2013/04/14/a_jo_szulo_igyekszik_jol_erezni_magat/#
- Carole Robin, “Existential Perspectives on Meaningful Work,” Wendy Liu and Jennifer Aaker, “The Happiness of Giving: The Time-Ask Effect,” Journal of Consumer Research. October 2008: 35, 543-557. Elizabeth Svoboda, “Pay It Forward,” Psychology Today, July/August 2006: Volume 39 Issue 4, pp: 51-52.
- https://well.blogs.nytimes.com/2013/05/09/the-scientific-7-minute-workout/?_r=0
- Ungváry Renáta szoptatási szaktanácsadó IBCL: Szoptatás és sport http://www.nlcafe.hu/baba/20070101/szoptatas_es_sport/
- Csíkszentmihályi Mihály , Flow https://www.ted.com/talks/mihaly_csikszentmihalyi_on_flow?language=hu
A bátorító szavak, ilyenkor van szükség igazán jó barátnőkre, akik már átmentek ezen (legalább egyszer), mert hajlamosak vagyunk elhinni, hogy ez csak velünk történhet meg… közben dehogy! Alig várom, hogy a még gyermektelen barátnőimet én is bátoríthassam ♥
KedvelésKedvelés